Az olcsóbb néha drágább?

Becsült olvasási idő: 4-6 perc

Előző cikkünkben tippeket adtunk olvasóinknak, miként tudnak megalapozni egy céges informatikai fejlesztést.
A visszajelzések, illetve a környezetünkben tapasztalt pozitív folyamatok alapján mostani cikkünkben továbbgondoltuk a témát: ma arról hoztunk pár hasznos tanácsot, miként lehet kiválasztani ár-érték szempontból a legjobb opciót.

Dolgozzunk megfelelő szakemberekkel

Akár a cég alkalmazásában álló informatikai szakemberekkel, akár külsős partner bevonásával próbálsz megoldást találni egy-egy felmerült igényre, vedd figyelembe, hogy a nem megfelelő szakértelem könnyen tévútra vihet, ami csökkentheti a projekt jövedelmezőségét.

  • Az informatikai partnerem megfelelően el fogja tudni látni a feladatát? Ha kétségek merülnek fel ezzel kapcsolatban, érdemes lehet bevonni más szakembereket is a döntéselőkészítésbe. Lehet, hogy az elején ez extra költséggel jár, hosszabb távon viszont nagyobb ráfizetés egy nem megfelelően kivitelezett megoldást üzemeltetni, használni, vagy éppen javítást eszközölni.

Ahhoz, hogy olyan, szakmailag megalapozott döntés szülessen, amit a cég vezetése is a magáénak érezhet, a beszélgetés során ne csak informatikai, hanem üzleti oldalról is vizsgáljátok meg az igényeket és a lehetőségeket. Az alkalmazott megnyerése érdekében pedig kérdezzük meg azok véleményét is a fejlesztésről, akik annak végfelhasználói lesznek.

Számoljunk a rejtett költségekkel

Egy terméken, vagy szolgáltatáson szereplő árcédula sokszor lelkesedésre ad okot, döntés előtt azonban minden esetben egyeztessünk szakembereinkkel, hogy beruházásunk milyen többletköltségekkel járhat az első időszakban.

  • Miként fogja érinteni a cég működését az új technológia? Rejtett költség lehet például az új technológia bevezetésével járó többletterhek (pl. adminisztrációs feladatok), vagy az azzal járó egyszeri extra kiadások (pl. egyszeri betanítási vagy továbbképzési díjak).
  • Mennyibe fog kerülni az eszköz szakszerű üzemeltetése, karbantartása? Ezen kérdések főleg akkor égetőek, ha az ezzel járó feladatokat nem tudja ellátni cégünk belső erőforrásból. Ez esetben a beruházáskor szintén továbbképzési díjakkal, vagy egy külsős partner bevonásának költségével kell számolnunk.
  • Előfordulhatnak egyéb, rendszeresen felmerülő költségek? Ilyenek lehetnek szoftvertermék esetén pl. liszenszdíjak, vagy frissítési díjak, hardver esetén szervízelési, vagy alkatrészpótlással kapcsolatos költségek.

Gondolkodjuk hosszútávon

Tapasztalataink szerint sok esetben ennél a pontnál szoktak félresiklani a döntések, mivel egy adott megoldás mellett sokat nyom a latba annak egyszeri ára, bekerülési költsége. A TCO (Total Cost of Ownership) elemzés alapján azonban sokszor arra a megállapításra juthatunk, hogy egy drágább bekerülési költséggel rendelkező megoldás hosszabb távon sokkal kifizetődőbb, mint egy olcsóbb termék, vagy szolgáltatás.

  • Figyelembe vettük a technológia fejlődési sebességét? Előző cikkünkben részben említettük a technológiai fejlődés gyorsaságát. Egy-egy beruházás esetén mindig érdemes figyelembe venni, hogy az általunk választani kívánt technológia meg fogja e állni a helyét kettő, négy, vagy öt év múlva a piacon.

  • A bevezetett új technológia későbbi meghibásodása/kiesése esetére van vészforgatókönyvünk? Ha az általunk alkalmazott, vagy szerződtetett informatikai szakemberek nem fogják tudni oldani az esetleg felmerülő hibákat, a külsős szakemberek azonnali bevonása igencsak megnövelheti kiadásainkat.
  • Egy esetleges probléma mennyire fogja befolyásolni üzletmenetünket? Ezzel a kérdéssel is mindenképp foglalkoznunk kell, hiszen bevételkiesést, vagy akár presztízsveszteséget is okoz egy leállás, az hamar deficitessé teheti befektetésünket.

Összefoglalás

Az élet sok területén igaz lehet a címben szereplő mondás - Olcsó húsnak híg a leve -, azonban egy alapos döntéselőkészítési folyamat eredményeképpen megfelelő ár-érték arányú informatikai szolgáltatás tulajdonosai lehetünk.
Ha pedig problémánk akadt a megfelelő szakemberek megtalálásában, érdemes körülnézni a RendszerIT oldalán, hiszen informatikai, webes és virtualizációs tapasztalataink segíthetnek, legyél akár döntéselőkészítési, kivitelezési, vagy fenntartási szakaszban!



Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

Legfrissebb cikkjeink

Globális chiphiány

2021-03-25

Cikkünkben röviden összefoglaljuk a globális chiphiánnyal kapcsolatos tapasztalatainkat.

A koronavírus hatása az IT szektorra

2020-04-10

Új cikkünk témái: a vállalatok túlélésére milyen hatással van azok informatikai felkészültsége, hogyan segíti a magánembereket a szektor, és arról is, hogy milyen tendenciákat látunk a területünk jelenével és jövőjével kapcsolatban magunk körül

IT incidensek - a jó kommunikáció alapjai

2019-09-13

Milyen módon kommunikálják le az informatikai rendszereikkel kapcsolatos problémákat a cégek szakemberei, és ezek hogyan hatnak az általuk képviselt márkára? Nézzük meg, hogyan!